Én írtam

Én írtam

Az oktatás: fegyver. Kérdés, mire használjuk

Oktatási szakértők világszerte igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy minél bonyolultabbá válik a világ, annál nagyobb kreativitást, asszociációs készséget, megoldásorientált attitűdöt igényel, hogy megküzdjünk a feladatokkal. A mai kor kisgyerekei és kamaszai egy fokozottan – olykor szélsőségesen – átalakuló világban nőnek fel. A koronavírus-járvány és a klímaváltozás egyetlen országot sem kímél, a háborús konfliktusok, a migráció egyelőre csak bizonyos, sokszor eleve sebezhető társadalmakat érintenek. A kérdés ugyanakkor mindenhol adott: vajon az oktatási rendszerek mennyiben igazodtak az olyan készségek és képességek elsajátításához, amelyek lehetővé teszik a legváratlanabb változásokhoz történő alkalmazkodást, amely képesség krízishelyzetekben nélkülözhetetlen?

Adományoznál, de nem tudod merre indulj?

Az, hogy az egyes ember a mindennapi életében hogyan viselkedik a számára idegenekkel, némi képet ad egy társadalom működéséről is – jól jellemzi a normákat az, hogy ismeretlenek miként és hogyan hajlandók (vagy épp nem hajlandók) segítséget nyújtani egymásnak.  

Jótékony paternalizmus – paternalista jótékonyság Edukáció alapú érzékenyítés versus emocionális foglyul ejtés

Ha a hatékony segélyezés és ilyen formán az azt támogató adományszervezés is a kiszámíthatóságra, a tervezhetőségre, az állandóságra törekszik, ami nehezen elképzelhető elköteleződés nélkül, ehhez a lojalitáshoz, kitartáshoz pedig a szervezet hatékonyságába és transzparenciájába vetett bizalom mellett az általa felkarolt ügy(ek) ismerete elengedhetetlen – azaz a donorok edukálása és érzékenyítése esszenciális –, mi az oka annak, hogy bizonyos segélyező NGO-k mégis jellemzően paternalista célokra és paternalista módokon kérnek támogatást? Vajon létezhet-e paternalista attitűd nélküli filantrópia, ha a részvét szerepe domináns?